Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Amatőr (naturális) fotók realista ábrázolása a tetoválásban.

Avagy:

"Nem biztos, hogy jót tesz neked, ha kiszolgálják az ízlésedet."

(Bonanza Banzai)

 

Az első tetováló állvalóságshow- k megjelenése óta, divathullámként megsokszorozódott az olyan kérések száma, hogy valaki a halott vagy élő rokonát, gyerekét, kutyáját, macskáját és egyéb miegymását feltétlen szűkségesnek érezze magára tetováltatni.

 

De sajnos ezeknek a fotóknak a legnagyobb része alkalmatlan erre a célra. A tetoválás nem papír vagy vászon. Nem lehet az ott használt technikát egy az egyben átültetni bőrre. Ami az egyiknél működik az a másiknál már nem fog.

 

El is magyarázom miért van ez így, pár fotó segítségével.

 

Először egy profi műtermi fotón fogom bemutatni olyanon, ami minden tekintetben alkalmas a portré tetoválásra.

 

Sajnos, már nagyon kevesen értenek hozzá, hogy ilyen minőségű képet készítsenek. Ma már mindenkinek van fényképező gépe, nem kell elmenni egy műterembe, hogy fotót csináltassunk, és a régi mesterek kihaltak.

 

Egy ilyen fotó elkészítéséhez nem csak egy fotós és a fényképezőgépe szükséges. Kell hozzá egy műterem méregdrága felszerelésekkel, lámpákkal, ernyőkkel, derítőkkel, szűrőkkel és rengeteg egyéb eszközzel.

 

És legalább egy profi világosító aki a lámpákat kezeli, meg egy segéd vagy segédek (smink, fodrász, designer. stb...) És persze egy karakteres, türelmes, jól kezelhető, beleérző és együttműködő modell. Tehát ezek összessége.

 

bb-masolata.jpg

 

A kép zsenialitása abban rejlik ahogy a fénnyel játszik. Minden fénynek és árnyéknak van egy ellenpólusa ami kiegészíti a másikat. Átgondoltan többféle irányból érkeznek a fények és csak ott jelennek meg ahol szűkségesek. (Ehhez nagyon kell érteni a szakmát, hogy létre lehessen hozni ezt a hatást és a különböző szögekből érkező fények árnyékok ne oltsák ki egymást.)

 

Vagy ahogyan a súrolófények megjelennek az arcon, megjelenítve az amúgy sötétben elbújó részletek finom plasztikáját.

 

A háttérben lévő árnyékok megjelenítése, pontosan azokon a helyeken, ahol a fejen a világos részek is létrejönnek, ezzel kontrasztot hozva létre és kiemelve az arcéleket.

A megfelelő helyeken használt derítőfényekről már nem is beszélve.

 

Sokan az hiszik, hogy a fotó nem más mint a valóság megjelenítése. Pedig ez nem igaz. Ilyen viszonyok a valóságban maguktól nem jöhetnének létre. Tulajdonképpen ilyenkor a fotós úgy bánik a fénnyel, árnyékkal mint a festő az ecsettel.

 

Az egy tévedés, mind a tetováló és a vendég részéről, hogy egy tetoválás fotó-realisztikus ábrázolásához nem kell kontúrt használni.

 

Az előbb bemutatott fotókon a látszat ellenére rengeteg kontúr van, amik a mélyfekete kontrasztok szélét alkotják. Tulajdonképpen ezek a fotók inkább állnak közelebb egy stilizált alkotáshoz mint a realizmushoz.

 

Van egy nagyon jó módszer ennek bemutatására. Ha egy számítógépes programmal eltüntetjük a szürke tónusokat a képen.

 

bb-masolata-horz.jpg

 

Még így, finom részletek nélkül is tökéletesen működik és felismerhető a portrén lévő személy. Ez csak akkor lehetséges, ha nem a finom cizellált halvány részletek és tónusok adják meg a portré lényegét. Hanem a kemény és határozott kontúrok és kontrasztok.

 

A finom árnyalatok csak kiegészítik a sötét részeket, nem okoz gondot ha elvesszük belőle.

 

Most vegyünk egy ellenpéldát. Mondjuk egy csecsemő portréját.

 

barrett-coe-baby-photograpy-026-masolata.jpg

 

 

Egy naturális, szembe vakuzott vagy szórt fénnyel elkészített fotón nincsenek meg ezek a feltételek.

 

Egy csecsemő, egy gyerek vagy egy fiatal arc még nem rendelkezik olyan karakterrel, amiből létre lehetne hozni olyan fény árnyék játékokat a fotón, amit aztán át lehetne vinni tetoválásba is. Nem beszélve arról, hogy nem lehet megmondani neki, hogy mit csináljon és mikor legyen mozdulatlan.

 

(Természetesen, ezek az elvek vonatkoznak az állat portrékra vagy bármely naturális zsáner "életkép" fotóra is.)

 

Egy halott családtagot meg nem lehet előrángatni a sírból, hogy üljön portrét a fotósnak. Ha meg él, nem valószínű, hogy kifizessék az 50- 70 ezer forintos tétéleket amibe egy profi fotós kerül.

 

Íme ugyan ez a fotó, két színre lebontva.

 

barrett-coe-baby-photograpy-026-masolata-horz.jpg

 

És itt szokott megbukni a mutatvány.

 

A tetoválás óhatatlan velejárója, hogy a túlzásba vitt halvány színek, tónusok eltompulnak, néha el is tűnhetnek.

 

 

Ez normális és semmi gond nem is lenne vele, ha egy munkában megfelelően vesznek részt a kontúrok és a fekete mélységéig elmenő kontrasztok is.

 

De ez a legtöbb esetben nem így van.

Mert ha az előbbiekben leírtak nincsenek jelen a fotón az idő múlásával (a bőr egyedi sajátosságaitól és a külső környezeti hatásoktól függően) a tetoválás nagy valószínűséggel idővel "bedöglik" úgy fog kinézni, mint egy szétfolyt és elázott fénymásolat.

 

tetovalasokakkor12.jpg

 

Egy tetováláshoz, legyen az bármilyen műfaj, elengedhetetlenek ezek a feltételek. Mert a kontúr és a mélyfekete kontraszt az, ami összetartja a tetoválást és hosszú távon is biztosítja a látványt és a minőséget. (Természetesen ugyanez igaz a színes tetoválásokra is.)

 

hj.jpg

 

Aztán még probléma az is, hogy ezek a munkák legtöbbször nem nagyobbak 10-13 cm-nél.

 

A tetoválókban a versenyszellem, és a hiúság igen nagy.

Ilyen méretekben, vagy ennél kisebben, egymást túllicitálva és versengve próbálunk meg, minden apró részletet, szempillákat, szeplőket, szőrszálakat, hajszálakat, finom ráncokat, bőrtextúrákat éppen csak a tű hegyével a (megfelelő méret hiányában), finoman belesimogatni.

Csakhogy, ami megvalósítható technikailag az már biológiailag az évek múlásával nem fent tartható és sajnos nem is javítható. Ilyen részletek megjelenítése legalább (fotótól függően) minimum 17 centiméteres, vagy annál nagyobb méretet igényel. (Persze csak akkor, ha az előbbiekben leírtak is jelen vannak a fotón)

 

 

A másik probléma, hogy a vendégnek az a rögeszméje, a tetováló azért mondja azt ,hogy nagyobban lehet csak szépen kivitelezni, mert MI csak a nagy munkákat szeretjük és így akarjuk rábeszélni őket, hogy a Mi elképzelésünk valósuljon meg.

És ilyenkor a vendég részéről, elkezdődik egy alkudozás, hogy nem-e lehetne-e kisebben mert én nem szeretnék ekkorát, csak még pár centivel. Meg én nem így képzeltem el, meg hát te vagy a MŰVÉSZ, olyan ügyes vagy biztos meg tudod csinálni.

Naa légyszííí...

 

DE LEHET...

 

capture-20171121-135142.png

 

A  tanulság az, hogy ilyen méretekben, vagy olyan fotón, ahol jóformán csak a kontúr és fekete kontraszt nélküli halvány tónusok alkotják a kép plasztikájának az egészét, ne az apró részletek (hajszálak, szőrszálak, szeplők, ráncok) kivitelezésére törekedjünk. mert idővel garantáltan be fog "dögleni" a tetoválás. 

 

1920095_1560987444134403_5951027737554399099_n.jpg

 

 

Inkább ne erőltessük túl a fotórealista ábrázolásmódot, hogy ne folyjanak össze és legyenek zavarosak az apró, finom részletek. Az egyszerűsítés felé törekedjünk.

 

EZÉRT VAN AZ, HOGY AZ EGYIK REALISTA ÁBRÁZOLÁSMÓD KÉPES HOSSZÚTÁVON IS MŰKÖDNI, A MÁSIK MEG NEM.

 

Tévedés azt gondolni, hogy egy tetoválás felújításához élég csak újra átmenni rajta. Mert ez sok esetben, a méretek és a stílusirányzatokon belüli megjelenítésektől függően, nem lehetséges. 

 

Sajnos kijelenthető, hogy az utcára kikerült tetoválások zöme, stílus irányzatoktól függetlenül, még mindig az ideális méreten alul van elkészítve. 

 

 

Azok a technikai és grafikai megjelenítések, amiket ma alkalmaznak a világban, csak a 90-es évek elején kezdtek létrejönni és elterjedni.

 

Ebből kifolyólag érthető, hogy ezek a műfajok még nem voltak „bejáratva”. Ehhez legalább 10- 15 év távlatára volt szükség, hogy meg lehessen ítélni, mi működik és mi nem.

 

Ezen már túl vagyunk.

 

Egy olyan tetováló aki ilyen munkákkal szerezte meg az elismerést, hírnevet, sikert nem szívesen fogja saját magát "szembeköpni" és érthető módon nem beszél ezekről a problémákról.

 

Az új generációk, akik 6-7 évvel ezelőtt a médiákban látott Start up "Comedy"- s állvalóságshow- k hatására a "Nagy Tetováló Boom" idején, vagy utána kezdtek el tetoválni, már nem más tetoválók tapasztalatai útján tanulták a szakmát. Az internetes elérhetőségnek és oktató videoknak köszönhetően, már 1- 1,5 év alatt megtanulhatják ugyanezt a kivitelezési szintet.

 

Ebből adódóan még nincs meg az a tapasztalata, hogy eldöntse mik a korlátjai és, hogy az adott technikákon belül meddig lehet elmenni.

 

Mert még nem látta vissza a saját munkáit 10- 15 év múlva. Csak a pillanatnyi sikerélményeiből kifolyólag gondolkodik és nagyon hamar az a képzete támad, hogy azok a stílusokon belüli megjelenítések, amit a régebbi generációk készítettek azért néznek ki úgy, ahogy, mert nem lettek jól megcsinálva. Hiszen ő (a saját szemszögéből nézve) már jelenleg, pár éves szakmai múlttal is sokkal jobbat csinál.

 

Nem tudván, vagy csak az aktuális érdekeit nézve, figyelmen kívül hagyja, hogy ami pillanatnyilag az eszközökkel technikailag kivitelezhető az hosszú távon nem fenntartható és sokszor, nem is feljavítható az eredeti minőségében.

 

És ez a szemléletmód így öröklődik generációról-generációra.

 

Sajnos, versenyhelyzetből kifolyólag, mert a vendégek átmennek (sokszor orrfelhúzva, megsérődve) egy másik szalonba (ami, jellemzően igaz is) és ott úgyis megcsinálják neki. Mert addig jár üzletről, üzletre amíg azt nem mondják neki, amit ő hallani akar. Ezért aztán a legtöbb tetováló belekényszerül a "22-es csapdájába."

 

És újra, és újra megismételjük azokat a hibákat, amiket már rég megtanultunk, vagy legalábbis tudnunk kéne.

 

De persze, ehhez nagymértékben hozzájárul az is, hogy a "nyugati típusú" társadalmakban az embereket, hozzá szoktattuk ahhoz a képmutató, önbecsapásos profit és sikerhajhász mechanizmushoz (amiben mindkét fél, önként vesz részt.) ,hogy a vendégnek mindig igaza van, és mindenben ki kell szolgálni az igényeit.

 

Ma a tetoválók nem tetoválóként gondolnak magukra, hanem szolgáltatóként. (A vendégek meg néha üzletvezetőként. laugh)

 

Pedig...

 

" Nem biztos, hogy jót tesz neked, ha kiszolgálják az ízlésedet."

 

 

u.i. A probléma gyökere az, hogy a grafikai virtuozkodást és megjelenítést, mindennél előbre helyeztük a spirituális tartalomnál. Pont azt ami hosszú távon nem fent tartható és sokszor még csak nem is helyre állítható. Ha ezek a dolgok egyensúlyban lennének, nem is kellene ezzel foglalkoznunk.